Vegyesoldalam

Olvass,keress,tölts , egyszóval érezd itt jól magad!!

Szomorú versek mint a nevemutatja letargikus, elkeseredett és egyéb érzelmű költemények gyüjteménye

A rózsaszál Hűvös esős éjszakán,
A zúgolódó Tisza partján,
Szomorú kislány álldogál.
Szomorú leány kezében egy rózsaszál,
S némán zokogva egy fiút vár.
Tudja hiába van itt és vár,
Az ő szerelme többé nem jön már.
Elragadta szerelmét a Vén Tisza,
S többé nem is adja őt vissza.
Szomorú kislány kezében egy rózsát szorongat,
Felkiált most már hangosan zokogva:
-Ostoba halál, Vén Tisza!
Adjátok nekem őt vissza!
Válaszként a Tisza még jobban morajlik,
S föl-föl csapnak mérges habjai.
Szomorú kislány kezében a rózsával
Eltűnt a Tisza habjában.

Érints meg egy másik világon át,
Szólíts engem egy másik lelken át.
Repüljünk ketten az éjszakában,
Egy újabb tiszta lélek gyászában.
A gyermek újra felsír álmában,
Nagy fájdalom gyenge kis hangjában.
Vigyél haza ebből a lidércből,
Vagy ölj meg engem szép szerelemből.
Bukásomat neked köszönhetem,
Édes szerelmed tovább ég bennem.
Innen egyedül kell tovább mennem,
Ennyit ma magamért meg kell tennem.
Megsebeztél és örökké vérzek,
Gyűlölet csak amit most én érzek.
Egy angyal vállán sírom ki magam,
Érzem már, hogy elmúlt hosszú nyaram.
A tél közelít méla bújával,
Egy szirén hívogat szép dalával.
Megyek hozzád hét tenger leánya,
Vigyél az örökkévalóságba.
Az angyali szárnyak porrá égtek,
A Fentiek már mindent megtettek.
Tiszta lelkem elsüllyed a mélybe,
Helyemre egy újabb angyal lépbe

Egymásra talált a fiú s a lány,
a fiú szépet ígért, s hitte a lány.
Remélte, így marad, és szerette nagyon,
s engedett a fiúnak mindent, szabadon.
Így voltak ők ketten, együtt boldogok,
de aztán egyszerre minden megváltozott.
A fiú a lányt ritkábban kereste,
a lány pedig kedvesét hiába szerette.
Mert a fiú szívében kihunyt a láng,
s parlagon hevert a letépett virág.
A lány úgy érezte: nincs miért élnie,
nincs célja semmi már; be kell fejeznie.
Amit kigondolt, meg is cselekedte,
a fiú eztán jött rá; mindig is szerette.

Ott volt az a láng; nem hunyt ki egészen,
ott volt, s ott is marad mindig: a SZÍVÉBEN…

A szívem összetört, és minden része darabokban,
Nincs szebb jövő, én már nem hiszek a holnapokban.
Kiket szerettem elmentek, vagy elvette őket az élet,
Nincs igazság a földön! Miért kellett elvennie téged?!

 
Minden percben eszembe jutsz, nem tudok rád nem gondolni,
Számomra megállt az idő, a föld nem fog többet forogni.
Üresség van bennem, csak fájdalom s kínok hada,
Nincs vigasz, nincs gyógyír, én már nem találok haza...

Visszaforgatnám az időt, hogy itt legyél újra,
Ne pedig életem egyik fejezete, sajgó múltja.
Hiányzol! Leírhatatlan, amit érzek,
Meghalok! Nem veszíthetlek el téged.

Hogy éljek nélküled? Miért nem lehetsz velem?
Sírok, a bánat nem múlik, meghalok úgy érzem.
Mintha kitépték volna szívem mindenestül,
S csak puszta test vagyok, üresen, lelketlenül.

Elmentél örökre, mert el kellett menned,
Nem így tervezted, mégis meg kellett tenned.
Nem vagyok biztos abban, hol vagy,
Nem tudom mi van veled,
Hiányod megöl, képtelen vagyok élni nélküled.

Minden pillanat úgy fáj,
Álmatlanok az éjszakák.
Felébredek, és te vagy az első gondolatom,
Felriadok, hisz nélküled folytatom holnapom.

 
Egykor barátok voltunk,
Egykor egymás kezét fogtuk.
S együtt vonultunk az alkonyatba,
Egymás remegő kezét szorongatva.

Régen két szemembe néztél,
Minden szó nélkül meséltél.
Elég volt egy pillantás, s tudtam mit érzel,
Nem kellett mondanod semmit,
Szívemmel éreztem, mit átéltél.

Minden már csak szép emlék,
A sok közös perc elmúlt rég.
Már nem vagy itt, és én sem vagyok melletted,
Ennyi volt a nagy barátság, véget ért hirtelen.
De mindez csak bennem hagy nyomot,
Hogy nélküled a föld is máshogy forog.
Te nyugodtan alszol, nem hull könnyed,
Nem gondolsz rám, elfedtél könnyen.
Ennyi volt, te tovább tudtál lépni,
Neked könnyű nélkülem élni.
Csak nekem fáj, hogy elmentél,
Csak az én szemembe fúj könnyet a szél...

Kóválygok a szélben,
Elveszek a télben,
Eltűnök, nem élek,
Nem félek, nem érzek.

Egy hajszál tartja életem,
Mi ha elszakadt, elveszem.
Eltűnök, mint a hajnali köd,
Hisz én sem vagyok örök.

Fáj olyant szeretni, akit nem érhetsz el, aki szinte azt sem tudja, hogy létezel. Tudni, hogy nem kellettél neki, érezni, hogy más is szereti, olyan ,aki el is érheti.

Szeretnélek minden percben látni, hűvös alkonyatkor szívedbe zárni. Nem jössz, de oly jó várni, hazudni a szívnek, hogy ne tudjon fájni.

Sötét éjjel édes álom hamar tovaszáll, felébredek, s a szívem kalapál. Kispárnámat szorongatom, könnyes már a szemem, azt szeretném, ha mindig itt lennél velem.

Megmondom én neked, mennyire imádlak: reggel, délben, este csak téged kívánlak. Mohó, kínzó vágyam nem oltja el semmi, lemegyek a kocsmába, egy jó nagyot inni!